A halálba hurcoltak emléke Szárazajtán (A barcaföldvári fogolytábor áldozatai) 2017.06.11. |
Írta: Administrator | |
2017. június 12. | |
2017. június 12., hétfő, Közélet Ungvári Barna András lelkipásztor megáldotta az emlékplakettet. A szerző felvétele Noha a Magyarország kormánya által 2016-ban meghirdetett Gulag Emlékév lezárult, Szárazajta nem maradt adósa a barcaföldvári fogolytábor egykori rabjainak, áldozatainak, tegnaptól ugyanis emléktábla tiszteleg a református templom oldalán a településről 1944–45-ben elhurcoltak előtt, illetve kiállítás idézi fel mindazt a borzalmat, amelyet több ezer székelyföldi és észak-erdélyi, partiumi társukkal kénytelenek voltak elszenvedni. |
|
Utolsó frissítés ( 2017. június 23. ) |
< Előző | Következő > |
---|
Az 1944–45-ben történtekért nem egy közösség, nem a román vagy az orosz nemzet, vagy a szovjetek a hibásak, hanem akkori vezetőik, hiszen ők hozták a döntéseket az internálásokról, ők változtatták meg az eredeti feltételeket, döntéseket, parancsokat, és Erdélyben gyakorlatilag egy etnikai tisztogatási kísérletet hajtottak végre – hívta fel a figyelmet Benkő Levente történész, újságíró, kutató, az esemény meghívottja. A második világháborús román átállást követő internálások történetének alapos ismerője, Benkő Levente egyúttal röviden összegezte azokat a főbb eseményeket – az etnikum és az állampolgárság egyenértékűvé tétele, az ortodox vallásra való áttérés megtagadása, ellenállás szervezése, dezertálás –, amelyek nyomán 1944 augusztusa és szeptembere során gyakorlatilag ezrek kerültek a katonai fogolytáborokba, pedig már letették a fegyvert, vagy egyáltalán nem volt közük a hadi cselekményekhez. A történész, illetve Ungvári Barna András előadása végül egybecsengett, hiszen mindketten a túlélők (köztük a közelmúltban elhunyt utolsó helybeli, Nagy B. Imre) Benkő Levente által több rendben már közölt visszaemlékezéseire támaszkodva idézték meg annak a negyven szárazajtai férfinak a sorsát, akik mások mellett megjárták a barcaföldvári és lügeti táborok poklát (föld alatti barakkok, betegségek, éhínség, fogolytársak eltemetése, orvosok hiánya), ahonnan oly sokaknak már nem volt visszaút, halál vagy a szovjet táborok várták őket, miután mondvacsinált indokokkal „egy kis munkára” hívták vagy igazolványok ígéretével a csendőrségre csalták őket a román hatóságok. Az előadás a 2001-ben végül – a tábor utolsó tömegsírjának helyén – csak felavatott barcaföldvári emlékmű paródiába illő történetével, valamint az azóta lezajlott emlékező események megidézésével zárult.
Az ünnepség a templomkertben folytatódott, ahol Kelemen-Karikás Árpád helybeli református lelkipásztor szólt az emlékezőkhöz, majd Ungvári Barna Andrással közösen leleplezték a világháborús hősök kettős emlékműve közelében elhelyezett plakettet. A jelenlévők utolsó állomásként a gyülekezeti teremben megtekintették a fogolytáborról Ungvári Barna András által összeállított kiállítást. A tárlat gerincét a lelkipásztor, valamint Benkő Levente kutatásainak anyagai teszik ki, és újabb adalékokkal szolgálnak mind az áldozatok, mind a nem egy esetben hosszas szenvedésre, árvaságra, nyomorra ítélt családjaik történetéhez. Szerző: Nagy D. István