Uzoni Református Egyházközség Hivatalos Honlapja

A konfirmáció egy ilyen megismételhetetlen és egyszeri esemény mindannyiunk életében. Május 16-án, vasárnap az egyházközség hívására a 25,50, avagy 60 éve tette fogadalmunk megerősítésére gyűltek össze mindazok, akik újra áhítoztak a templom csendjére, Isten Igéjének az üzenetére. Ungvári Barna András lelkipásztor az I.Péter 5:7 alapján hirdette az igei üzenet!

Gondok vesznek körül a mindennapi életben! Azok, melyekkel Isten hatalmas keze alatt gyötrődünk. Ezek az aggodalommal vegyes gondok, amik megkeserítik az életet, amelyek a mindennapjainkra vonatkoznak. Milyen gondjaink is vannak igazán? Mindenekelőtt földiek, mit főzzünk, milyen ruhát vegyünk fel, mi lesz az egészségemmel, a gyermekem, unokám jövőjével?

Vannak-e lelki, vallási tárgyú gondjaink? Az, hogy mi módon szabadulhatunk meg a mi bűneinkből és nyomorúságainkból. Hogyan léphetünk rá az üdvösség útjára? Főleg a vállakat megpróbáló, a szíveket gyötrő, az álmokat elűző gondjainkra kell gondolnunk. Igaz az is, hogy nincs olyan kicsi bajunk, amit Jézus észre ne venne, de másfelől nincs olyan terhes gondunk, amiben ne lehetne a mi segítségünkre.

Erre a gyötrő kérdésekre csak a levélíró apostol tud nekünk választ adni. E két szóval kezdi: „Minden gondotokat...” Vessük oda gondjainkat az Urunk lábaihoz, a Krisztus keresztje alá. A minket szerető Urunk képes levenni vállunkról minden terhet, és képes megszabadítani minket gyötrő gondjainktól.

Ne gyötörjön minket se a gond, mert a mennyei Atyánk kezében van életünk kormánya. Ahogy a mai Ige is kifejezi: „Neki gondja van reánk.”

Az igei üzenet mellett egy ilyen találkozó tartogat megható pillanatokat is!  A szép számban emlékkonfirmációra érkezők az eltelt, gondokat is rejtegető évtizedek után újra átélhették a konfirmálásuk pillanatait s még a „kikérdezés” sem maradt el. Örömteli, hogy az 50 éve konfimált Buzsi Ibolya és a 25 éve konfirmált Gaitanné Szőcs Réka még emlékezett egy-egy kátékérdés feleltére. A hitvallástétel után újra megfogadták, hogy Jézus Krisztusnak igaz követői és református anyaszentegyházunknak hűséges tagjai lesznek, maradnak. Az úrasztala körül térdre ereszkedve részesültek az áldásban és buzgón énekelték, hogy „sorsunk boldog vagy mostoha, Ez a szent hit lesz velünk, El nem felejtjük, nem, soha, mit tanít nagy Mesterünk! ...rád tekintünk, máshová nem, Isten úgy áldjon meg! Ámen.”