Uzoni Református Egyházközség Hivatalos Honlapja

A „málenkij robot” romániai változatai Erdélyben

„Azt mondták, csak néhány napi munka...” – A „málenkij robot” romániai változatai Erdélyben címmel tartottak történészkonferenciát a Benkő Levente és Papp Annamária által alapított Historikus Egyesület, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre, valamint a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete közös szervezésében. A konferencia résztvevői számára november 4-én, szombaton erdővidéki emlékkörutat szerveztek Szárazajta, Olasztelek, Köpec, Miklósvár és Bölön érintésével, emlékművek, táblák koszorúzásával, megemlékezéssel egybekötve. A barcaföldvári megemlékezés és a hídvégi emlékszoba meglátogatása után a napot Uzonban, az elhurcoltak emléktáblájánál zárták.

• Főhajtás a szárazajtai vérengzés áldozatainak emlékművénél. Fotó: Ungvári Barna András

Az első megálló a sokat szenvedett Szárazajta volt!
Az áldozatokat jelképező alsórákosi bazaltoszlopokból álló emlékmű -Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása- előtt Kelemen-Karikás Árpád református lelkipásztor köszöntötte a konferencia résztvevőit. Benkő Levente történész, újságíró a történelmi tények felelevenítetése után elmondta, hogy mennyire féltek még a szárazajtaiak, amikor a később megírandó könyvéhez (Szárazajta, Háromszék Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 1995) anyagát kezdte gyűjteni. Az emlékmű álltásának körülményeiről is beszámolt. Ezután az iskola udvarára, a kivégzések helyszínére vonultak a jelenlevők, ahol Benkő Levente a szemtanuk és a feltárt dokumentumok alapján 1944-es vérengzés részleteibe nyújtott betekintést.

• Főhajtás a földvári, illetve más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett szárazajtaiak emléktáblájánál. Fotó: Ungvári Barna András   

A megemlékezés a református templom oldalán a Gulág-Gupvi Emlékévek idejében Ungvári Barna András lelkipásztor által elhelyezett emléktáblánál folytatódott, amely az 1944-45-ben a földvári, illetve más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett szárazajtai foglyok emlékét őrzi. Kellemen-Karikás Árpád lelkipásztor a Jeremiás siralmai harmadik rész huszonkettedik és huszonharmadik versei alapján (3:22-23) hirdette Isten Igéjét. Rámutatott, hogy „az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!” Barcaföldváron átélhették és ma is átéljük, hogy Isten kegyelméből volt és van segítség! Minden emberi elesettségünk és gyarlóságunk ellenére „minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!” Az emlékezés koszorúink és virágainak elhelyezése után a kifütött templomban a helybeli lelkipásztor a gyülekezet és a templom múltjáról és jelenéről is beszélt. E rövid megemlékezésen más szárazajtaiak mellett jelen volt a leghosszabb életű túlélő Nagy B.Imre leánya is.

• Főhajtás a földvári, illetve más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett olasztelekiek emléktáblájánál. Fotó: Ungvári Barna András  
  

 A barcaföldvári utolsó fogoly, Barta János -1945 októberében volt a fogolytáborban- Olaszteleken élte le életének további részét, ahol Tüzes-Bölöni Ferenc református lelkipásztor várta az emlékkörút résztvevőit, valamint mondott imát a földvári, illetve más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett olasztelekiek lelki üdvéért! A torony falán a szárazajtaihoz hasonló módon elhelyezett emléktáblánál a megemlékezés koszorúi és virágai az olaszteleki elhurcoltakra emlékeztettek, majd ezt követően a templomban a helyi lelkipásztor a templom történtét ismertette és szólt a gyülekezet jelenéről is.

id.Sebesztyén Mózes túlélő vallomása szerint Köpecről  kb.ötvenet vittek el a földvári fogolytáborba.
Ungvári Barna András lelkipásztor az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv tizenhatodik részének huszonnégytől harmincegyig terjedő veresei alapján (16:24-31) hirdette Isten Igéjét. Pál apostolt és Silást elfogják, a hatóságok elé viszik, megvesszőzik és bebörtönzik. Pál és Silás „imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják őket.”
Mennyire fontos, hogy mi az amit teszünk, hogyan élünk, viselkedünk a börtönben, a fogságban ! Elcsüggedünk-e, feladjuk-e, hogy itt már nincs semmi remény, nem érdemes küzdeni, vagy mindenkit hibáztatunk, miért kerültem ebbe a helyzetbe, vagy igazságtalanságnak érezzük?
Pál és Silás nem adják fel, hanem hirdetik Krisztust és csoda történik, megnyílnak a börtön ajtói és a láncok lehullnak a foglyok lábaitól. Igen, ez a csoda, hogy Isten nem hagyja el hűséges gyermekeit!

•   Ungvári Barna András lelkipásztor
  

Milyen nagy fontossággal bírt és bír ma is, hogy hiszünk-e Istenben!  A reménytelenségben, a halálban is ott van Isten! Ez Földváron is sokszor az életet, a túlélést jelentette!

A börtönőr öngyilkos akar lenni, amikor meglátja, hogy az ajtók nyitva vannak a foglyok kezéről és lábáról leestek a láncok. Pál megszólal és azt mondja: „Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!”  A második csoda a börtönőr életében hoz változást. Azt kérdezi: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?  Pál feleli, hogy „Higyj az Úr Jézus Krisztusban..”   Igen a hit ÉLTET jelent!                                             

Benkő Levente történész, újságíró felelevenítette, hogy Köpecen sem volt könnyű szóra bírni a túlélőket. Amikor először eljött a faluba jó székely módszer szerint különböző kifogásokat találtak a túlélők és szükségessé vált, hogy másodszor is ide utazzon. Akkor is el kellett mondja, hogy ki az, mit szeretne pontosan s csak így sikerül a vallomásokat rögzíteni. Az még a kazettás-magnós világ volt, annyira „ömlött a szó” a túlélőkből, hogy Barótra kellett utazzon újabb kazettákért. Itt is a református torony falára rögzített a Gulág-Gupvi Emlékévek idejében elhelyezett emléktáblánál volt a megemlékezés és a koszorúk, virágok elhelyezése.  

•  Főhajtás a földvári, illetve más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett köpeciek emléktáblájánál. Fotó: Ungvári Barna András 
  

Köpecen nem lehet úgy tartózkodni, hogy az 1848-1849-es szabadságharc eseményei is ne kerüljenek előtérbe - tájékoztatta a résztvevőket Benkő Levente történész, újságíró. A történet szerint Heydte császári százados a Kányás-mezői véres ütközet után 1848. december 9-én hadisarcot rótt ki Köpecre, és megígérte, ha azt megkapja, senkinek sem esik bántódása. A bíró a sarcot megadta, mégis, amikor a falu népe nyugovóra tért, az osztrák dragonyosok és a velük tartó szász és ágostonfalvi népfelkelők egyszerre több helyen felgyújtották a falut, és a pánikba esett lakosság soraiból a lehető legnagyobb kegyetlenséggel, nem nézve sem asszonyt, sem gyermeket, 51 személyt legyilkoltak – írta be az egyház halottas anyakönyvébe Zsigmond Ferenc, az akkori pap. A mészárlás következtében 106 gyermek maradt árván. Innen származik a mondás: Baj van Köpecen.
Az egykori faluháza, a mai kultúrotthon előtt álló obeliszknél is, amely néhai baróti Prázsmári István kő- és versfaragó műve 1901-ből- tisztelegtek a konferencia résztvevői megkoszorúzva az emlékművet.  

• Főhajtás a köpeci  áldozatok emlékművénél. Fotó: Ungvári Barna András