Sikolt a múlt               Ártatlan áldozatokra emlékeztek

A cikkhez kapcsolodó képek:

 

 A jogtalanul összefogdosott és a kegyetlen körülmények miatt életüket veszítő emberek ezrei az égvilágon semmit sem követtek el, viszont volt egy akkor megbocsáthatatlannak számító „bűnük”, a származásuk, ugyanis nem román, hanem magyar, szász, sváb és német anya szülte őket.
Szomorú, egyben tragikus, hogy a becstelen és igazságtalan halál után az áldozatok jelenleg sem nyugodhatnak őket megillető környezetben, ugyanis szeméthegyek és földkupacok veszik körbe a szovjet hadifoglyoknak is örök szállást biztosító kegyhelyet. Ha másképp nem megy, talán a magyar és orosz nagykövetségek bevonásával tehetnének valamit pártjaink e szégyenletes állapot felszámolása érdekében.
A helyszínen immár tizenharmadik alkalommal gyűltek össze kegyeletüket leróni és imádkozni mindazok, akik fontosnak tartják a múlt borzalmaira való emlékezést és emlékeztetést annak érdekében, hogy hasonló cselekedetek a jövőben többet soha ne fordulhassanak elő. A jelenlévőket Nagy János hídvégi lelkész köszöntötte, nem véletlenül, ugyanis az emlékhely kialakítása elődje, a most már Uzonban szolgáló Ungvári Barna András és az általa vezetett gyülekezet érdeme. Ez utóbbi ünnepi beszédében megemlítette:a barssóiak kérésére a főhajtás időpontját azért tették november negyedikére, hogy egyúttal az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc áldozatairól is megemlékezhessenek. Befejezésül, az általa már megszokott módon, egy áldozat visszaemlékezéseiből idézett,az idén az ugyancsak szárazajtai,de élete nagyobb részét Köpecen leélő id.Józsa László Benkő Levente újságíró által lejegyzett vallomásából.                                                                                                                                                                                          Bálint László brassói református tiszteletes a Példabeszédek könyvéből idézve felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy az a nép, amely nem tud megelégedni azzal, amit a történelem folyamán a Jóistentől ajándékba kapott, nem igaz nép. Amelyik pedig a máséra áhítozik, amelyiknek a sok sem elég, s a nála gyengébbnek a javaira tör, bűnt követ el.
Koszta István evangélikus lelkész felszólított: ne adjuk fel önmagunkat, ne mondjunk le mindarról, ami identitásunkat meghatározza és biztosítja, hiszen mi ma is őseink földjén élünk, nem hagytuk el azt, hanem a határok léptek át fejünk fö­lött, egyik napról a másikra. Hagyjuk tehát a siránkozást és panaszkodást, építsünk inkább házakat, az anyák pedig szüljenek gyermekeket, mert csak így maradhatunk meg. „Istenünk, bizonyára meghallgattad az itt szenvedettek imádságát, és hisszük, hogy a kitartást és állhatatosságot a félelemtől való mentességgel viszonzod, s ekképp a szabaddá vált embert megtanítod arra, hogy felelősséggel mindig tartozik, másokért is” – fohászkodott az Úrhoz Szász Ferenc unitárius lelkész. Török Levente fiatal brassói katolikus káplán a táborban szenvedett és elpusztult foglyokért imádkozott.
Befejezésül a kegyetlenségeket elszenvedők egyetlen ma is élő társa, a 87. életévét betöltött, szárazajtai Nagy Imre szólt az egybegyűltekhez, könnyes szemmel, de messzire csengő, érces hangon idézve fel fogolytársai emlékét és közösen átélt szenvedéseiket.Az elhangzott beszédek után koszorúzás és himnuszaink eléneklése következett. Az amúgy is bensőséges hangulatú ünnepséget az ürmösi kórus fellépése és a háromszéki Történelmi Vitézi Rend, valamint Volt Politikai Foglyok Szövetsége tagjainak jelenléte tette még emelkedettebbé.

Bedő Zoltán