Az unitárius szeretetotthont zsúfolásig megtöltő eseményt a bölöni református tiszteletes, Bartha Attila szavai nyitották meg. Imája során úgy fogalmazott: a háború azért törhetett ki, majd azt követően azért jöhettek létre fogolytáborok, és ott azért történhetett megannyi rémség, mert az emberek elfordultak Istentől, s szívükben nem a szeretet, hanem a gyűlölet lelt otthonra. Ha azt szeretnénk, hogy többet ne forduljon testvér testvér ellen, s hallgassanak a fegyverek, ismerjük meg az Istent – mondotta a lelkész.
 Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor Jeremiás próféta könyvéből kölcsönzött igére alapozta beszédét. Mint mondotta, bár a történet régi, Krisztus előtt fél évezreddel született, ám üzen a mának is: a hitet vesztettek elvesznek, a hívők megmaradnak. Így volt ez a barcaföldvári táborban is: azok, akik a reményt feladták, ma az elmúlt évtizedekben felszámolt sírokban alusszák örök álmukat, ám sokan hazatértek azok közül, akik Istenbe vetették hitüket. „Megmaradás és élet csak ott van, ahol hit – tanúbizonyságot tehetnek mindazok, akik élték azt a kort. Nem szabad csüggedni! Ezt mondta az Úristen a zsidóknak, ezt mondta a fogolytábor lakóinak is; soha nem szabad reményt vesztenünk.”
Ifjabb Kozma Albert helybeli unitárius lelkipásztor a frontharcosokat példaképként állította a ma nemzedéke elé: sokaknak megvolt a lehetőségük, hogy a háború végén elhagyják szülőföldjüket, a távoli idegenben biztonságosabb helyet, boldogabb jövőt keressenek, de a haza hívó szava sokszor erősebb volt minden ígéretnél. Ezeket a jó magyarságtudattal megáldott embereket tette a román hatalom fogollyá, próbálta megtörni, vallásukat és jövőbe vetett hitüket elvenni. A tiszteletes úgy vélte, a mindenkori román kormány semmit sem változtatott célkitűzésein, ma is közösségünket gyengítené, számolná fel, fontos tehát, hogy elődeink áldozatvállalásából erőt merítve tegyünk a holnap érdekében.
Ungvári Barna András A megmaradás kövei című előadásában a barcaföldvári fogolytáborról szólt. Az elmúlt két évtizedben összegyűjtött korabeli dokumentumok, valamint a tábor poklát megjártak visszaemlékezései alapján elevenítette fel, milyen is volt, milyen is lehetett ott hetven éve az élet. A gyatra élelmezés és az életkörülmények hatására hamarosan fertőző betegségek pusztítottak, az orvosoknak csak kezdetleges felszerelések s jóformán semmi gyógyszer nem állt rendelkezésükre, s bár tudásuk legjavát nyújtották – érkezésük után negyedére esett vissza az elhunytak száma! –, napirenden voltak a temetések. Hogy hányan hunytak el, nem tudni, ugyanis a hivatalos adatok, illetve a túlélők visszaemlékezései igencsak különböznek. A román hatalom a ’89-es fordulat után is megpróbálta bagatellizálni az ügyet – a korabeli brassói sajtóban olyan cikk is megjelent, amely kétségbe vonta, egyáltalán volt-e Földváron fogolytábor! –, majd az emlékműállítást próbálták megakadályozni; hiába tartottak be minden formaságot, az akkori helyi elöljáró az avatást követően néhány órával elhordatta, s csak két év múltán, bírósági ítélet hatására állíttatta vissza.
Ungvári Barna András szólt a két bölöni áldozatról, Vajda Györgyről és Vajda Albertről is, a teremben levő idősek közül többen is adalékokkal egészítették ki történetüket. A bölöni unitárius egyház gondnoka, Uzoni István úgy vélte, a mai ifjúsággal meg kell ismertetni a háború hőseinek nevét és tetteit, az orosz és román fogolytáborokban sínylődők életútját, s ápolni kell emléküket.
A toronybejárat fölé elhelyezett emléktáblát – felirata: Az 1944–45-ben a földvári fogolytáborban, illetve a más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett bölöni magyar foglyok emlékére –  Ungvári Barna András avatta fel, majd a kegyelet virágait helyezték el.
A Lőfi Áron Konferenciaközpontban a földvári fogolytáborról szóló vándorkiállítást nyitották meg. Összeállítói régi levelek, személyes hangvételű visszaemlékezések, a táborban készített összesítések, névsorok, bizonylatok és újságcikkek segítségével elevenítették fel a fogságot szenvedők mindennapjait, próbálták érzékeltetni, min is mentek át az ártatlanul meghurcoltak azokban a válságos időkben. Szerző: Hecser László