Vallástörténeti vetélkedő Uzonban 2017.november 30.
Írta: Administrator   
2017. december 06.
 
 
Mondhatnánk reformáció- és vallástörténeti vetélkedőnek is azt a bensőséges hangulatú eseményt, amelyen sepsiszéki református fiatalok – kökösiek, rétyiek, szentivánlaborfalvaiak, nagyborosnyóiak és uzoniak – versenyeztek.
Az Uzoni Református Egyházközség a Reformáció 500 éves és a Magyar Református Egyház megalakulásának 450 éves évfordulójának záró-helyi rendezvényeként szervezte meg  az egyháztörténeti vetélkedőt.

Ungvári Barna András helybeli lelkipásztor e vetékedő vezérigéje alapján : az igaz ember hitből él, tartott áhítatott.( Galata 3: 11 ) A kérdéseket Nagy Hajnalka vallástanár állította össze Luther Márton életútjáról, tételeiről, az uzoni egyházközség hangulatos közösségi termét Ungvári Barna András vendégfogadó lelkipásztor gondoskodása révén a reformációhoz és a Bibliához kötődő pannók tették otthonosabbá. A vetélkedő vezetője közel hozta a részt vevő VII–VIII. osztályos tanulókhoz a jelképes játék bibliai evangéliumát (Ján. ev. 4:13), ötletes címerterveket készítettek a csoportok. A zsűri asztalánál Bardocz Tünde és Kovács-Ungvári Noémi vallástanárok mérlegelték az eredményeket, oklevelekkel, feliratos pólókkal, tanfelszerelésekkel ajándékozták meg a vetélkedőket a helyi egyháközség és hollandiai testvérgyülekezetének jóvoltából. Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola képviseletében jelen volt Szabó Margit igazgató. Bardocz Tünde bejelentette, hogy a februárra tervezett következő vetélkedő helyszíne Nagyborosnyó lesz. (Kisgyörgy-Ungvári)

 

Képtalálat a következőre: „reformáció 500”

 

Utolsó frissítés ( 2018. április 12. )