Tatrangi Sándor-iskolanapok Uzonban 2005.05.24.
Írta: Administrator   
2007. augusztus 06.
 Pénteken és szombaton tanulók, szülők és nagyszülők, más vidékről érkezett tanítók és tanulók csoportjai, az uzoni központhoz tartozó iskolák, valamint a megyei tanfelügyelőség képviselői gyûltek egybe az iskolanapokra.
- A találkozás öröme mellett tehetség- és tudásértékelő ez a rendezvény - derült ki Szabó Margit igazgató nyitóbeszédéből.
Tiszteletes Ungvári Barna András református lelkipásztor és t. Antal Imre plébános imája után dr. Ráduly István polgármester köszöntötte a vendégeket. Az igazi ünnep hangulatát a román és magyar elemisták versei, szólóéneke és táncszáma szabta meg. Fellépett a Keresztes Enikő zenetanár által vezényel gyerekkórus.
Az iskola osztálytermei a jóra intő múltat és az alkotó jelent tükrözték. Gazdag, muzeális értékû néprajzi tárgyi anyagot gyûjtöttek a pedagógusok, bizonyítva, hogy őriz még a falu egy múzeumnyi kincset is. Egy készülő falumonográfia kapcsán vetített képes előadást láthattak a jelenlevők, megtekinthették a tanulók munkáiból összeállított, eladással egybekötött kiállítást. A tárlaton alkotásaikkal jelentkeztek Uzon népi mesterei is: Páljános Ilona csuhészövő, Antal László kádár és Fazakas Sándor fa- és csontfaragó.
A 350 lelket számláló Tatrangi Sándor-iskola hetedikes-nyolcadikos tanulóiból verbuvált minifocicsapat, az erdélyi gyermekfocikupa első díjasai a napokban indulnak - Budapest polgármesterének meghívására - a magyar fővárosba.
(kisgyörgy)
Utolsó frissítés ( 2008. július 13. )