Új zászló alatt (Uzoni kórustalálkozó) 2007.10.27.
Írta: Administrator   
2007. november 10.
2007 november 3., szombat: Közélet

Új zászló alatt (Uzoni kórustalálkozó)



Kodály Zoltán idézete jegyében zajlott az októberi uzoni kórustalálkozó, miszerint ,,nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak, majd mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy harmónia, melyben mindannyian egyek lehetünk".

A találkozóra a helyi református templomban került sor, ahol Ungvári Barna András Sepsi Református Egyházmegyei főjegyző hirdetett igét.

Az új zászló egyik oldalán égszínkék alapon a tudomány és a kultúra szimbóluma, könyvet tartó bagoly látható, a másik oldalon az uzoni Jókai Mór Művelődési Egyesület alapítási éve — 1994 — és az uzoni női kórus nevére utaló szivárvány látható.

Kőmíves István, a Jókai Mór Közművelődési Egyesület elnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta a hagyomány jelentőségét a XXI. században, hiszen benne kereshetjük és találhatjuk meg a kollektív értékek folytonosságát. Ezt a feladatot szeretnénk felvállalni itt ma valamennyien egy új zászló alatt, hasonlóan eleinkhez, akik megőrizték, megvédték nemzeti szimbólumainkat — mondotta.

Szabó Margit iskolaigazgató a zászló szimbolisztikájáról beszélt. ,,Minél többen kifogásolják és harcolnak ellene, annál többen állnak alája, s a zászló kilép egyes személyek, egy szűk kör jelképi világából, és általános szimbólummá válik." Ezt követően Ungvári Barna András megáldotta az új zászlót. László Attila karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség Elnökségének tagja zárta a beszédek sorozatát, aki Kodály Zoltán munkájának jelentőségéről szólt a jelenlevőknek.

Ezt követően a Keresztes Enikő karnagy vezette házigazda Szivárvány Női Kórus műsora hangzott el, a kovásznai Hozsanna Kamarakórus, Bukovinszky Csáki Tünde, a ditrói Egyházi Kórus, Bakó Ferenc kántor, az Uzoni Református Dalárda Koréh István kántor, a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda és a Cantus Firmus Vegyes Kar László Attila karnagy, a baróti Rozmaring Női kórus Gazdag Orsolya vezényletével lépett színpadra, majd valamennyi kórus együtt énekelte Kodály Magyarokhoz című művét.

A kórustalálkozó a Jókai-emlékplakett koszorúzásával zárult. A résztvevőket, a vendégkórusokat ezután a helyi kultúrotthonban az uzoni asszonyok finom főztje várta.

(Sz. M.)

Utolsó frissítés ( 2007. november 30. )