Hegedűvarázs, főhajtás Uzonban 2012.10.06.
Írta: Administrator   
2012. október 08.
2012. október 8., hétfő: Közélet

Hegedűvarázs, főhajtás Uzonban

A szerző felvétele
A szerző felvétele

Uzonban szombaton kilenc koszorút helyeztek el a községközpont emlékhelyeinél és a református templom bejáratánál az aradi vértanúk emlékére. Ám a legnagyobb tiszteletadásra bent, a templomban került sor. A hazáért életüket adó hősök tiszteletére a zsúfolásig telt padsorokban állva énekelték a jelenlévők a székely himnuszt – a zenei kíséretet a világhírű hegedűművész, Mága Zoltán adta. Az úr asztalán 13 mécses emlékeztetett a hősökre, a parányi fények között a Budapestről elhozott Szent Korona hiteles mása tündöklött.

Mága Zoltán uzoni fellépését Ráduly István községvezető álmodta meg, elképzelése Kocsi János nagykátai polgármester támogatásával valósulhatott meg. Mint kiderült, az elöljáró a művész Zoltán kisfiának keresztapja, így közeli kapcsolatban áll a mesterrel. A Szent Korona másának Uzonba érkezéséért Földes István, A Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Ala­pítvány elnöke járt közben.
A korona meglepetésszerű templomba érkezését Ung­vári Barna András lelkipásztor jelentette be, majd miután az ereklyét elhelyezték Isten asztalán, Ráduly István mondott beszédet. „Olyan zenei jelenségnek lehetünk tanúi, amelyet Uzon­ban és térségében nem mindennap lehet hallani. Uzon fölzárkózik a városok szintjére” – hangoztatta Mága Zoltán legújabb koncertútjára utalva. Uzoni fellépése a 100 koncert a magyar zenei kultúráért 13. állomása, eddig több mint ötvenezren vettek részt előadásain. A koncertsorozat célja a híres magyar zeneszerzők műveinek ismertetése a világban – mondta a művész, nem titkolva, hogy ezzel a kezdeményezésével is be szeretne kerülni a rekordok könyvébe. Száz jótékonysági templomi koncert címmel szervezett adománygyűjtő körutat, akkor százmillió forint értékben sikerült adományokat összegyűjtenie rászoruló embertársai számára – kezdeményezése bekerült a Gui­ness rekordok könyvébe. „Sze­gény családból származom, és gyermekkoromban megígértem az Úrnak, ha egyszer kitörök a szegénységből, mindhalálig segíteni fogom elesett embertársaimat” – fogalmazta meg életcélját a művész. A több mint kétórás hegedűvarázs alatt közismert és a köztudatban kevésbé élő dallamok hangzottak el, a koncert közben a közönség többször állva tapsolt. Az előadás végén Rá­duly István kisméretű faragott székely kapuval ajándékozta meg a művészt. Ezen át bármikor beléphet Uzonba – mondta. És mivel a község négy úton közelíthető meg, további három kaput ajándékozott Kocsi Jánosnak, Földes Istvánnak és Pap Teréziának, Nagykáta alpolgármesterének. Mága Zoltán CD-lemezekkel kedveskedett, Földes  István  Tamás Sán­dor­nak, Klárik László­nak és Kocsi Jánosnak ajándékozott díszkötetet. Ung­vári Barna András lelkipásztor Mága Zoltánnak  az egyházközségről is szóló könyvet ajándékozott.
Utolsó frissítés ( 2012. október 08. )